A Zene Világnapja iskolánkban

Október 1-jén a zene szeretetére, közösségformáló erejére és az együtt zenélés, éneklés és táncolás örömére helyeztük a hangsúlyt. A 8. a osztályos tanulók köszöntötték a diákokat, majd Pesti Viktória iskolánk énektanára játszott fagotton.

Közösen énekeltük a Viva, viva la musica című dalt, amelynek jelentése magyarul:

„Éljen, éljen a zene!”

Majd a megemlékezés végén  „flashmob” tánccal is ünnepeltünk.

Az együtt éneklés és táncolás vidám hangulatot teremtett, és megmutatta, milyen jó érzés közösen átélni a zene örömét.  A meghitt pillanatok hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap különleges élményt jelentsen mindenki számára.

Megemlékezés a Magyar Népmese napjáról

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján iskolánkban is megemlékeztünk a Népmese Napjáról. A program célja a magyar népmesekincs megismertetése, a népi hagyományok ápolása, valamint a meseolvasás és a mesehallgatás népszerűsítése volt.

Az ünnepi alkalomra az 5. évfolyam tanulói műsorral készültek, amelynek középpontjában a magyar népmesék világa állt. A felkészülés és a közös szereplés lehetőséget biztosított a tanulók számára az együttműködés, az önkifejezés és az előadói készségek fejlesztésére. A gyermekek lelkesen vettek részt a műsorban, és méltó módon járultak hozzá a jeles nap megünnepléséhez.

A felsős tanulók népmeséket olvastak fel az alsós gyermekeknek. A kisebbek figyelmesen és érdeklődéssel hallgatták a történeteket, míg a nagyobb diákok örömmel vállalták a mesélők szerepét. A közös tevékenység erősítette az iskolai közösség összetartozását, valamint hozzájárult az olvasás megkedveltetésére.

Nemzeti Összetartozás Napja

Június 4-én Magyarországon a Nemzeti Összetartozás Napját ünnepeljük, amelyet az Trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján tartanak. Ezen a napon iskolánk 7.a osztályos tanulói is egy kis műsorral emlékeztek meg a történelmi esemény következményeiről.
A rendezvény méltó alkalmat teremtett arra, hogy közösen gondolkodjunk nemzeti értékeinkről, erősítsük közösségi összetartozásunkat, és kifejezzük szolidaritásunkat a világ különböző részein élő magyar közösségekkel. A résztvevők számára az esemény egyszerre jelentett történelmi emlékezést és a nemzeti egység megerősítését.

Zenei siker: Arany minősítés


Nagy örömmel tájékoztatjuk iskolánk közösségét, hogy a 7. b osztály tanulója, Géczi László Zalán kiemelkedő sikert ért el, ARANY minősítést szerzett a II. Kondor Ferenc Regionális Szintetizátor-Keyboard Versenyen, melynek az oroszlányi Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont 2026. március 26-án.

Szívből gratulálunk a kimagasló eredményhez, és további sok sikert kívánunk zenei tanulmányaihoz!

forrás: Bakfark Bálint AMI Facebook oldala

Különdíj a III. Hamvas Jótékonysági Gálán

Iskolánk közössége újabb nagyszerű sikernek örülhetett a közelmúltban. 2026. március 11-én rendezték meg a III. Hamvas Jótékonysági Gálát, amelynek a gimnázium aulája adott otthont. Az ünnepi esemény nemcsak a jótékonyságról szólt, hanem ekkor adták át a „Hegyvidék élővilága” vármegyei rajzverseny elismeréseit is. Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy iskolánk tanulója, Tenk Zoé (7. b) is a díjazottak között szerepelt. Zoé a 7-8. évfolyamosok kategóriájában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért különdíjat vehetett át.
Ezúton is szívből gratulálunk Zoénak a szép eredményhez, és további sok sikert kívánunk neki az alkotómunkában!

Ezüstös csillogás a VI. Egressy Regionális Trombitaversenyen! 🎺

Ismét büszkék lehetünk iskolánk egyik tehetségére! 2026. március 13-án rendezték meg a VI. Egressy Regionális Trombitaversenyt a komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol Ocskai Zsombor 6.a osztályos tanulónk kiemelkedő teljesítményével EZÜST minősítést szerzett.
Hatalmas gratuláció Zsombornak a kitartó munkáért, a felkészítő tanároknak pedig a támogató szakmai háttérért és az áldozatos felkészítésért!

Csak így tovább a zenei úton!

forrás: Bakfark Bálint AMI Facebook oldala

Zenei sikerek

Hatalmas büszkeséggel osztjuk meg a hírt, hogy 2026. február 28-án a LX. Komárom-Esztergom Vármegyei Zeneiskolák Kamarazene Fesztiválján a Bakfark Bálint AMI gitár kamaraegyüttese ARANY minősítést szerzett, melynek tagja Kapdos Dávid 8.a osztályos tanulónk. BRONZ minősítést szerzett az ütős duó tagjaként Boros Enikő 6.a osztályos tanulónk. Szívből gratulálunk tehetséges diákjainknak és felkészítő tanáraiknak a kitartó munkáért és a csodálatos produkciókért! 

forrás: Bakfark Bálint AMI Facebook oldala